Dr. Marek Tamás Symbolon-színház terapeutával
A részvétel bejelentkezéshez kötött: marektamás@gmail.com, (+36)301958602
AZ ANGYAL (Jelölés: Halak, Neptunusz) – igazság, isteni szikra, bölcsesség, intuíció, álom, illúzió
A katarzist meg kell élni, hogy gyógyulhass, nem elég csak beszélni róla…
Tovább
FEBRUÁR 6 – CSOKIS ÁLOM MASSZÁZSNAP
Szeretettel várok minden ínyenc masszázskedvelőt, egy igazi kényeztető, relaxáló, valódi csokoládés masszázsra.
Az afrozidiákumnak tartott csokoládé antioxidáns hatású, így gátolja a szervezet sejtjeinek károsodását, valamint az öregedést is lassítja.
A csokismasszázs amellet, hogy ápolja – hidratálja és tonizálja- a bőrt, a lelkünkre is hatással van, hiszen serkenti az endorfin termelést. Segíti úgy a bőr, mint a test és a lélek harmonikus feltöltődését.
A masszázs előtt vagy után, igazi forró csokit kortyolgathatsz!
FEBRUÁR 7 – HAWAII HOT STONE – LÁVAKÖVES MASSZÁZSNAP
A Hawaii Hot Stone masszázs, a lávaköves masszázsok egy különleges
változata, amelyben a – 60-65 fokra felmelegített – köveket nemcsak a test
csakra-, és energiapontjaira ráhelyezett statikus melegítésre használom,
hanem az előmelegített és a már kihűlőfélben lévő köveket beolajozva
masszírozom az izmokat, felhasználva a kő keménységét és a benne lévő
hőt. A vulkanikus tevékenységben megszülető lávakő kimondottan alkalmas e különleges kezelésre, mely igen hatékony a csakrák megnyitásában, tisztításában, az érzelmi blokkok oldásában, valamint a teljes test energetizálásában.
A masszázs során minden követ csak egyszer használok, majd levezetésként fejmasszázs és csakra harmonizálás történik.
A csakrák megfelelő működése jelentősen befolyásolja a test energiaáramlásának egyensúlyát, szerveink megfelelő működését. A fejmasszázs igen hatékony relaxációs kezelés. Ellazítja a váll, a nyak, az arc és a fej izmait. Különálló kezelésként – akár 2 órás is – már önmagában is olyan érzés, mint egy teljes tisztulás és újjászületés.
A lávaköves masszázs, hasonlóan a többi kezeléshez, pozitív élettani
hatásokkal rendelkezik, és a meleg kövek felerősítik ezeket. Javítja a
nyirokkeringést, így gyorsítva a méregtelenítést, kiválóan oldja a stresszt,
nyugtatja a vegetatív idegrendszert, megteremti a test és lélek harmóniáját,
intenzíven energetizál. A forróság és a masszázs kombinációjából adódóan
nagyon mélyen lazítja a fáradt izmokat.
Szeretettel várlak:
Pintér Árpád, érintő, masszázsterapeuta
Tovább
A haptonómia görög szóösszetétel, a haptein érinteni, érzékelni jelentéssel bír, a nomos törvény, norma, szabály.
Frans Veldman holland orvos, a haptonómia kidolgozója szerint „a haptonómia nem csupán egy módszer – sokkal inkább életmód, élet-művészet. Aki elsajátítja a kapcsolatteremtés egészen új világába léphet…”A haptonómiás kapcsolódásban megérezheted saját alapbiztonságodat és egységélményedet, mellyel újrateremtheted az életbe vetett bizalmadat, a kompetenciaérzésedet, mint új és örömteli kapcsolódásaid előfeltételét.
Miben segít a haptonómia?
Lelki problémák:
– pszichoszomatikus jelenségek
– az önbizalom és az önelfogadás nehézségei
– az érzelmek megélésével és kifejezésével kapcsolatos problémák
– a közelséggel és a bensőséges kapcsolatok létrehozásával és megtartásával kapcsolatos problémák
– szorongás
– az érintés és az érintés elfogadásának nehézsége
– a beszéd előtt időszak (magzati, születés körüli időszak és az első életévek) problémáinak feldolgozása
Tovább
Mohácsi Beatrice SVT, Theta Healing konzulens, Access Bars & Body & Facelift facilitator, tanár, Nőiség tréner, Esse manuál terapeuta, Spirituális énekessel
Email: megengedes@gmail.com
– Energetikai felkészítés az ikerláng kapcsolat befogadására
– Szerelmi teremtések
– Önkorlátozó hitrendszerek elengedése
Tovább