Integrált Craniosacralis Biodinamikus kezelés

“A leggyengédebb érintés”

MI AZ INTEGRÁLT CRANIOSACRALIS BIODINAMIKA CÉLJA?

Az Integrált Craniosacralis Biodinamika gyakorlata és alkalmazása során azokkal az alapvető erőkkel dolgozunk, amelyek működésünket irányítják. A biodinamikus megközelítés fókuszában az áll, hogy együttműködve és tisztelettel ’alkalmazzuk’ ezeket a rendező erőket a diagnózis és kezelés során egyaránt. A biodinamikus cranio arra az elvre épül, hogy a test akkor egészséges, ha az “ÉLETET ADÓ LÉLEGZET” (amit élet energiának, élet erőnek is neveznek) szabadon áramlik a testben. Ezt a megértés Dr. Sutherland nevéhez és munkásságához köthető.

Az újabb tudományos vizsgálatok bizonyították azt, hogy az emberi test megőrzi szövet-memóriájában az eddig átélt fizikai és érzelmi események lenyomatát. Az érzelmileg kellemetlennek minősített emlékek nyomán a craniosacralis rendszerben is blokkok alakulhatnak ki. E blokkok miatt az agyi-gerincvelői folyadék egyenetlenül áramlik a craniosacralis rendszerben, és ez krónikus betegségek kialakulásához vezethet. A kezelés alatt a test képes föloldani a szövetekben lévő blokkokat. A blokkot okozó trauma-emléknyom a tudattalanból felkerülhet az éber tudatba, igy feldolgozhatóvá és feloldhatóvá válva.
A kezelés alatt alkalmazott mozdulatok gyengédek, finomak. Alig érezhető nyomást, finom érintést használ a kezelő miközben figyeli a test folyamatait és követi azt. A kezelt érezheti az agyi-gerincevelői folyadék áramlásának gyengéd áramlását a testben, mint egy hullámot, amely az idegrendszer lenyugvásával jár együtt.

CRANIOSACRALIS TERÁPIA

Dr. Sutherland ostehopata az 1900 években felfedezte, hogy a légzési- és a szívritmuson kívül a testben érzékelhető egy harmadik ritmus is, amelynek életfontosságú szerepe van a test szabályozásában és fenntartásában. Megfigyelte ezen kívül, hogyha a test és főképp a koponya csontjai nem tudnak megfelelően mozogni, akkor egészségügyi probléma léphet fel a testben, amely akár pszichés megbetegedést is jelenthet. Saját magán végzett kísérletekkel bizonyította ezt a tényt és az ostheopátiában alkalmazott gyógyítási módszert tovább fejlesztette, amelyből lett a craniosacralis kezelés.

Dr. John Upledger vezetésével 1970-es években a Michigan Állami Egyetem kutatócsoportja bebizonyította, hogy a koponyacsontok között nincs szilárd összeköttetés, hanem enyhén mozognak és mozgathatóak.

MI A CRANIOSACRALIS RENDSZER?

A craniosacralis megnevezés a latin cranium és os sacrum, azaz a koponya és keresztcsont kifejezésekből ered.
A koponya, az agy, a központi és perifériás idegrendszer, a gerincvelő, az agyi-gerincvelő folyadék(liquor), a hozzá tartozó kötőszöveti hártyák és a keresztcsont alkotják a kranioszakrális rendszert elsősorban.
A kezelés a test és természetesen a koponya mikromozgásainak korrigálásán alapul és azon a felismerésen alapszik, hogy az agy által termelt gerincvelő folyadék ritmikusan pulzál, ez a pulzálás minden csontban és testszövetben érzékelhető. A kezelő erre a pulzálására, valamint a szövetekre ráhangolódva a kötöszövetek ellazításán keresztül segíti a kranioszakrális rendszert annak természetes önszabályozódásában, harmonizálódásában.

AZ „ÉLET LÉLEGZETE”-BREATH OF LIFE

Sutherland kihangsúlyozta, hogy az emberi rendszert egy rejtélyes Jelenlét hatja át,amelyet az „Élet Lélegzetének” (Breath of Life) nevezett el. A klinikai gyakorlata utolsó tíz évében különösen ráhangolódott erre az emberi rendszeren belüli jelenlétre és működésre. Ez szintén egybeesett azzal a változással, hogy a nyelvhasználatában túlnyomóan biomechanikai szemléletből egy teljesebb biodinamikusba tért át. Azt írta az Élet Lélegzetéről (Breath Of Life), hogy ez egy csalhatatlan potenciál, majd az analizáló és mechanikus technikákból elmozdult az érdeklődése a belső erők felé, amelyek elősegítik a gyógyulást. Rájött, hogy ez az Élet Lélegzete, és azok az intelligens erők, amelyekkel ez létrejön hozzák létre a gyógyító döntéseket és viszik kifelé.

BIODINAMIKUS MEGKÖZELÍTÉS, LÁTÁSMÓD

James S.Jealous D.O. az “Osteopathy Biodynamic View a Cranial Field” könyvében olvashatunk szinte először a biodinamikus látásmódról. A biodinamikus nézet felismeri azt, hogy azok embriológiai erők, amelyek létrehozták az embriót, ugyanazok az erők, mint a növekedés és fejlődés erői és az életen keresztüli tápláló erősítő erők. Ezekkel a gyógyító és homeosztatikus erőkkel dolgozva, a kezelő képes a test újraszerveződéséről kommunikálni az egész testben az elhatárolódásról, szinkronizálásról és az átalakulásról egy szöveten, folyadékon keresztül. Ennek a programnak az a célja, hogy a kezelés-munka közben megfigyeljük és felismerjük a természet törvényeit.Tisztelettel, türelemmel és alázatossággal a gyakorló kezelő munka közben szemtanúja tud lenni ennek egy olyan hullámnak, amely egy olyan erő, amelyet az Élet Lélegzetének neveztek el, mint a diagnózis és bánásmód primer energiahordozójaként. Így ez lesz egy élettel való élő kapcsolat.

Az Integrált Kranioszakrális Biodinamika egy olyan mély gyógyulási folyamat, amely hatással lehet a betegség mélyen őrzött mintáira –mind fizikai, mind lelki értelemben – amelyket életünk során felhalmozunk sérülések vagy megbetegedések miatt, és testünk szöveteiben, sejtjeinkben tárolunk, ezzel egészségtelenséget és működési zavarokat teremtve. A biodinamikus megközelítés alkalmazása lehetőséget ad ezeknek a korlátozó és ellenálló mintáknak az átalakítására alapvető szinten, melynek során megszűnhet a betegség és helyreállhat az egészséges állapot.A Biodinamikus Kranioszakrális kezelés alatt a test természetes mozgásait követjük és figyeljük a különféle alakuló folyamatokat éber figyelemmel.A kezelő az ÉBER FIGYELMET, SZÁNDÉKOT és KÖVETÉST alkalmazza minden esetben. Mivel nem manipuláljuk a gyógyulási folyamatot, hanem követjük a fellépő változást, a mozgást, a lazulást érzékelve és segítve történik a kezelés így ez egy teljesen biztonságos módszer, amellyel újszülötteket és súlyos betegeket is kezelhetünk.

HOL ALKALMAZHATÓ A MÓDSZER:

Nagyon sok kismama segíti ezzel a módszerrel a gyermeke fejlődését, ill. olyan hozzátartozók tanulták meg, akiknek testi-szellemi sérült családtagjuk, stb. van. Ezzel a technikával a testi-lelki fejlődést lehet maximalizálni és akár olyan eredményeket is elérni, amelyeket nem is gondoltak volna az orvosok. Külföldön klinikákon segítenek a kezelésben és megtanítják a hozzátartozóknak is.

Születéskor a koponyacsontok a még lágy varratok mentén elcsúsznak, így csökkentve a koponya méretét a szülő utakon való átjutáshoz. A szülési traumák később gyermekkori zavarokat okozhatnak. Ha újszülött korban elkezdhetnénk e szelíd terápiát a szülési traumák oldására, sokkal kevesebb lenne azon gyermekek száma, akik magatartászavarral vagy egyéb panaszokkal élnek.

FOGORVOSI KEZELÉSEK KIEGÉSZÍTŐJE:

A fogorvosi kezelések és a fogszabályzás mikroelmozdulásokat okoznak a koponyánk csontjain. Mivel a szájpadlásunk csontjai összekapcsolódnak a koponyánkban központi helyet elfoglaló és az agyalapi mirigyet hordozó ékcsonttal, ennek minimális elmozdulása súlyos következményekkel – például gerincferdülés, hormonális betegségek, hangulatzavarok, vegetatív idegrendszeri alkalmazkodási problémák – járhat. A halántékcsontok elmozdulása olvasási, számolási nehézségeket, viselkedészavarokat, koncentrációs zavarokat okozhat. A fogorvosi kezelések során a rágóízületben feszültségek keletkeznek, állkapocs-záródási rendellenességek jöhetnek létre. ICSB segítségével ezek e lágyrészekben, kötőszövetben és fogágyban lévő, vagy a csontok elmozdulásával járó blokkok fájdalommentesen feloldhatók, jó esetben egy-két kezeléssel.A nehézfém terhelés kivezetésekor e módszer kimutathatóan serkenti a termelődő liquor cirkulációját, termelődését-visszaszívódását , gyorsítva a káros anyagok eliminációját az idegrendszerből.

Kimondottan javasolt: hiperaktivitás fókusz hiány hát-derékfájás,lumbágó, isiász, asztma depresszió, kimerültség, vérnyomás problémák (alacsony-magas) hormonális zavarok-menstruációs panaszok hallásproblémák migrén Krónikus fáradtság Légzési panaszok koncentrációs és tanulási nehézségek, alvászavarok, emésztési problémák, dadogás növési fájdalom fogcsikorgatás, állkapocs problémák pánikbetegség, baleseti sokk esetén betegségekből való felépülésnél kismamáknak minden állapotukban gyermekeknél segíti a testbe megérkezést gyerekek-felnőttek mindefajta pszichés eredetű problémájának megoldásában segít a test mindenfajta harmonizálására.

Néhány példa a hatékonyságára:

-Hat a központi idegrendszerre, így hatékonyabbá válik annak tápanyagfelvétele, ami miatt a testi funkciók is (hiszen az idegrendszer által vannak irányítva) hatékonyabbá válnak.

-Az izmok ellazulása révén mozgásszervi panaszok javulhatnak, de idegbecsípődéses tünetek is megszűnhetnek.

-Beindul egy salaktalanítás, a nyirokkeringés élénkül

-Mivel a kranioszakrális rendszer szoros kapcsolatban áll a vérkeringéssel is, ezért azt is szabályozza, így csökken az agy- és szívinfarktus veszélye.

-Támogatja az autonóm idegrendszer egyensúlyát, így elősegíti a stressz és a külső ingerek feloldódását, feldolgozását.

A terápia végével, ha szükséges a páciens egyénre szabott további gyakorlatokat kap, amelyek elősegítik a hatékonyabb gyógyulást.
Kisbabák esetén már az első kezelés után jelentős változás állhat be:

-nyugodtabbak lettek
-jobban alszanak
-jobban fókuszálnak egy dologra

A kezelés általában 1 órás időtartamú és ruhában, halk zene mellett történik. A kezelt állapota és változásra való kézsége határozza meg a kezelés alkalmainak szükségességét. Már 2-3 alkalom után jelentős változás érzékelhető, de akár 1 kezelés is segíthet bizonyos problémák esetén.

Betekintés a folyamatba:
http://www.youtube.com/watch?v=QYU6apRjTXY

Tanulmányok:

Sclerosis multiplex: http://www.camillecraniosacral.com/articles/Raviv2009.pdf

Down szindróma és gyermekek kezelése: http://community.babycenter.com/post/a25144363/craniosacral_therapy

Hiperaktivitás és figyelem zavar: http://www.camillecraniosacral.com/articles/Gillepsie2009.pdf

Terapeuta tanfolyamok elvégzésére is van lehetőség Rosemary Wallace iskolája alapján.

Szommer Gabriella Integrált Craniosacralis Biodinamika kezelő és oktató 30 412 6177

-----------------------------------------------------------------------------------

Az 1 órás kezelés során az idegrendszer gyengéd ellazításának segítségével áll vissza a Test-Lélek természetes harmóniája, melyet mély, relaxált állapot kísér.
A feszült testtájékok, jellemzően a nyak, medence és a koponyacsontok ellazulásával megvalósul a testfolyadékok ( többek között a agyi-gerincvelő folyadék ) zavartalan áramlása, mely az alapfeltétele az immunrendszer hatékony működésének.
A kezelés ruhában, masszázsasztalon történik.

A kezelés fizikailag rendkívül gyengéd, nagy hatékonysággal támogatja a test öngyógyulását és önszabályozó mechanizmusait ezért életkortól függetlenül javallott számos enyhébb illetve súlyosabb állapotra, például:

- derék-, hát-, gerinc- és nyakfájdalom
- sérv, csípőprotézis
- fejfájás, migrén, stressz
- műtét előtt/után
- depresszió, érzelmi problémák
- éjszakai fogcsikorgatás, állkapocs problémák
- álmatlanság, alvási nehézségek
- központi idegrendszeri problémák
- melleltávolítás esetén
- immunrendszeri problémák
- emésztéssel, ürítéssel kapcsolatos problémák

Tar Zsolt terapeuta

Bejelentkezés: (+36) 30 684 4341, (+36) 70 505 9889

Vissza
Kihagyom ezt a kérdést
Bőséget, anyagi jólétet

Ne hagyd, hogy családi rendszeredből fakadó azonosulásaid, sorsátvételeid, önszabotáló hitrendszered megakadályozza kitejesedésedet! Boldogságra, a bőség megélésére születtél! (+36)306844341

Ideális testsúlyt, fogyni / hízni

Gyere, szépítsd az arcod, harmonizáld a tested, had jelenjen meg bennük lelked ékessége! Merd elhinni szépségedet! (+36)306844341

Gyermekáldást
Tudatosságot, spirituális fejlődést

Ha a lélek tapasztalni. teremteni vágyik, testet ölt. De soha ne feledd, ez csupán egy forma... +36)306844341

Nőiségem / férfiasságom kibontakozását

A dualitás világában csodás lehetőség megélni a női-férfi minőséget. Gyere,, teljesedj ki! (+36)306844341

Érzelmi / szexuális blokkok oldását

Gyere, tárd fel a sérüléseidet, gyógyítsd a káprázat sebeit! A csodákat engedd meg, engedd be... (+36)306844341

Párkapcsolatot

Megélni az Egységet... a másikkal... a világgal... önmagammal... hisz mind ugyanazt jelenti... (+36)306844341