Symbolon-színház
SYMBOLON-SZÍNHÁZ - Dr. Marek Tamás Symbolon-színház terapeutával
Bejelentkezés: (+36)301958602
A katarzist meg kell élni, hogy gyógyulhass és nem elég csak beszélni róla…
Mint minden terápia, az általam használt is, egy gyógyulási folyamatot keretez, ahol felvetjük, majd megosztjuk az adott egyéni problémát (aki állít), egy kártyalap húzásával megkapjuk az irányvonalat, majd a többi résztvevő segítségével, egy jelenet formájában megkapjuk/megkapjátok azt a szeretetteljes iránymutatást, ami rendezi az állító rendszerében fennálló elakadást.
Az állítás szépsége abban rejlik, hiszen egy közös lélektérbe kerülünk az állítás alatt, hogy mindenki kap ebből az energiából!
Megrendítő, és egyben felemelő dolgoknak voltam már szemtanúja, amik persze a „Fentiek” jelenlétén túlmenően az állításon jelenlévő közösség alkotó erejének is volt köszönhető!
Ha kíváncsi vagy, és át szeretnéd élni, akkor ott a helyed Neked is!
“Teremtőerő kúszik szakadatlan a lét fonalán
tükröt tart eléd, hogy nevess és sírj
emeld a kezed, nézd, égig ér; ott a csarnok, vágyaid háza
az oszlop mögött isten bujkál, csendben lép mögéd, sose veszed észre…
Aztán felébredsz, nincs harag, nincs gőg, pőre a természet
kártyalapok forognak körötted, életed filmjének kockáit
tarthatod kezedben, s már tükör sincs csak a végtelen
hol áldás, vagy átok nem létező szavak,
csak a pillanatnyi csend, mi megül a térben, pillangó vagy
szárnyad lebben, teremtőd ül veled szemben
aztán se fenn se lenn, haza értél, hová mindig is tartottál.”
Dr. Marek Tamás Symbolon-színház terapeuta
Berkes Szofi Judit a módszer megalkotója, Lélekszíntér alapító tollából:
“Biztosan átélted már, mintha életed színpadán olyan színdarabban játszanál, amit mások írtak és rendeztek számodra, és te elveszel a szerepedben.
Újra és újra ugyanazok a jelenetek, monológok, dialógok – pedig mást szeretnél mondani, mást szeretnél érezni – de mintha rád ragadt volna a maszkod.
Elgondolkodtál már azon, honnan jönnek ezek a szerepek és ki adta rád a jelmezedet?
Vajon főszerepet játszol a saját életedben, vagy csak statisztálsz?
Ezek a szerepek nem személyesek, bár ősidők óta játsszuk őket újra és újra. A díszlet változik csupán, ahogyan az újabb korok a saját képükre formálják a világot.
Vajon fontos-e eljátszanom a szerepemet, vagy kiléphetek belőle?
Mi lenne, ha életem színpadán végre én lennék a főszereplő?
Valójában ki vagyok én a szerepeim nélkül?
Ki rendezte a darabot?
A SzimbolonSzínház találkozóin ezekre a kérdésekre keressük együtt a választ, amiben segítségünkre vannak a Peter Orban által alkotott Symbolon kártyák archetipikus jelenetei, mivel képi világuk nagyon jól tükrözi tipikus emberi játszmáinkat.
Megjelent egy cikk az NLcaféban a SzimbolonSzínházról:
http://www.nlcafe.hu/ezoteria/20130710/szimbolon-szinhaz/
Ha ezek a sorok megmozdítanak benned valamit, akkor GYERE ÉS JÁTSSZ VELÜNK A SZIMBOLONSZÍNHÁZBAN, ami egyszerre:
– színház – melyben a résztvevők kérdéseit a Symbolon kártya jeleneteinek eljátszásával dolgozzuk fel,
– önismeret – mert a jelenetek a kérdező belső folyamatait tükrözik vissza,
– katarzis – mert minden jelenet mély felismeréseket hoz,
– terápia – mert a harmónia irányába mozdulva gyógyító folyamat indul el a lélekben.
Háromféle részvételi lehetőség közül választhatsz egy-egy este:
* Átalakulóként saját témádat, problémádat megfogalmazva húzol egy feltáró kártyát. Majd a számodra fontos alakokat, és a kép egyéb elemeit megszemélyesítheted a jelenlévő Segítők behívásával. Megrendezheted a saját jelenetedet és kívülről megnézheted a “darabot”. A kép értelmezése, bármelyik (akár mindegyik) szerep átélése segít, hogy kimozdulj régi azonosulásaidból, mintáidból, és valóban átalakulj.
* Segítőként hűen eljátszhatod azt a szerepet, amit az Átalakuló rád osztott. Ehhez először is el kell csendesülnöd, és befelé figyelve ráhangolódni a morfogenetikus térben megjelenő energiákra. Meglátod, ez egyáltalán nem nehéz. Hiszen mindannyian született színészek vagyunk és archetipikus mintákat, szerep-modelleket sajátítunk el a környezetünkből. Még ha súlyos érzelmi terheket érzékelsz is, az önkifejező játékban megtanulhatod feloldani ezeket az energiákat. Máskor pedig önfeledten lubickolhatsz a játék örömében. Ajándékként pedig gyakran felismerheted a másik történésében a saját érintettségedet is.
* Megfigyelőként csendesen nézed mások játékát, de közben belső történéseidet is szemmel tartod. Gyakorolhatod a tiszta figyelmet, a passzivitást, a visszahúzódó jelenlétet.
A találkozót lezáró megosztó körben mindenkinek lehetősége van, hogy érzéseit, élményeit megossza a csoporttal.”
Szeretettel várunk!
Programvezető: Dr. Marek Tamás Symbolon-színház terapeuta
Bejelentkezés: (+36)301958602
Díjazás: Állítóknak: 10.000 Ft, Segítőknek: 5.000 Ft, Megfigyelőknek: 2.000 Ft
Vissza