Grabovoj Tudásrendszer
Új tudat-lelki technológia
– 2 óra oktatás, gyakorlás és meditáció minden csütörtökön 18.00-20.00 óráig Böröcz Erikával, a Grabovoj Intézet akkreditált oktatójának vezetésével
Információ és jelentkezés: Böröcz Erika (+36)307033422 vagy Németh Bea (+36)306844341
Dr. Prof. GRIGORIJ GRABOVOJ Tudásrendszer – Önfejlesztő tréning
MEGTANULHATÓ TUDATI TECHNOLÓGIÁK:
- Hogyan regenerálhatod magad?
- Milyen struktúrái vannak az embernek?
- Hogyan tudod irányítani?
A test helyreállítható, az események megváltoztathatóak a tudat irányításával.
Bioinformációs technológiai oktatásrendszer sorozat
A Világ tudásrendszereinek szintézisét ismerjük meg, Grigorij Grabovoj egyszerzős tudományos művei által, amit a mai tudomány is mérhetően bizonyít, a mostani kor legmagasabban pozicionált innovációi által.
“A csoda nem mond ellent a természet törvényeinek, a csoda a mi természetről szóló elképzeléseinkkel áll ellentétben.”
„Elérkezett az idő, hogy megváltoztassuk megcsontosodott elképzeléseinket a környező világról és annak felépítéséről. A harmadik évezred küszöbén állva ezt mindenképp meg kell tennünk. Ez is kell a megváltáshoz, megmentéshez.” (Grigorij Petrovics Grabovoj)
A bioinformációs technológia egy olyan új diszciplina, ami forradalmasította Oroszországban, majd szinte az egész Világon a tudományos életet, az orvostudománytól kezdve a kvantumfizikán át a biotechnológiákig.
De óriási hatással van a pszichológiai és a filozófiai gondolkodásra is. A legnagyobb hatást azonban a teológiai területen érte el, teljesen új alapokra helyezve Isten létéről, Isten és Ember viszonyáról alkotott elképzeléseinket.
A Hit nem egyenlő a vallással, annál sokkal mélyebb, erősebb, megalapozottabb és tisztább. Ez a diszciplina hitet adott olyan embereknek is nem hogy vallásosak nem voltak, de kifejezetten ateista világlátással éltek.
A Hit megszerzése ilyen emberek számára két úton lehetséges …vagy személyes tapasztalaton alapuló meggyőződés által, vagy egy olyan eszmerendszer logikai végkövetkeztetéseként, amely kikezdhetetlen, támadhatatlan.Grigorij Grabovoj az anyag szerkezetének és viselkedésének törvényszerűségeiből kiindulva, kvantumfizikai és mikrobiológiai összefüggések rendszerén keresztül tudja bizonyítani az ANYAGON TÚLI SZUBSZTANCIÁK létezését és le tudja írni ezen rendszerek szerkezetét és működésük összefüggéseit. (Böröcz Erika)
Olyan technikák, gyakorlatok ismertetése, ami az emberi képességek fejlesztéséhez ad hatékony segítséget.
Ajánlatos mindazok számára akik:
– Tökéletes egészségre vágynak,
– Harmóniában szeretnének élni a Világgal,
– A jobb és a bal agyféltekék rejtett képességeit szeretnék fejleszteni.
A módszer lényege:
– Meghatározott gyakorlatok segítségével minden ember megújíthatja saját energiainformációs struktúráját a működési szintig, ezáltal a szervezet sejtjei elmozdulnak a norma irányába. Harmonizáljuk életeseményeinket.
Az előadások, gyakorlatok célja:
– Segítse Grigorij Grabovoj “A megmentésről és a harmonikus fejlődésről” szóló tanításának értelmezését. Ahhoz hogy az életeseményeinkben is elérhető legyen a jólét, össze kell egyeztetni szellemi gondolatainkat a valós életünk tetteivel… szem előtt tartva azt, hogy ezek a jelen és a jövő megvalósulásának összefüggő folyamatai.
Hogyan érhető el?
– A tisztánlátás mint kitűzött Cél! Az irányított tisztánlátás, a tudattágítás eredményeként érhető el, az információs gyakorlatok és a belső látás képernyőjével végzett munka által.
Mi történik?
– A tudatunk új tulajdonságai révén képesek leszünk befolyásolni a belső szervi folyamatainkat és a külső eseményeinket tudjuk harmonizálni.
Javaslat!
– A tanítások és gyakorlatok megismerése, elsajátítása fegyelmezett kitartó munkát, odafigyelést és elkötelezettséget igényel. Elkötelezettséget magunkkal szemben, mert a saját fejlődésünk érdekében választottuk a világ megismerésének és megmentésének (makro és mikro szinten egyaránt) ezt a módszerét. Senki nem tud (nem is akar) helyettünk dönteni. Saját szabad akaratunk által vezérelve törekszünk a fejlődésre… vagy hagyunk mindent a régiben.
– Az irányítás elsajátítása koncentrációt igényel. Erre szolgáló gyakorlatokkal fokozni tudjuk koncentrációnk erősségét és időtartamát.
Mit kapunk?
– Gyakorlati tudást, igen mély elméleti tudás elsajátításával.
– Új Világlátást, egy tiszta megértést önmagunkat és a Világot illetően.
– Következményként, szabadságot, egy olyan minőségű életérzést, ami folyamatosan irányba tartja az életünket, hogy ne térjünk le a harmónia útjáról.
“A VILÁG NEM TEHET ARRÓL, HOGY MINDEN MÉRHETŐ!” (Dr. Frecska Ede)
Az órák kis létszámúak.
Oktató: Böröcz Erika – Grigorij Grabovoj liszenszével rendelkező hivatalos oktató
Mottóm: Tanuljunk együtt egymásért!
Információ és jelentkezés: Böröcz Erika (+36)307033422, vagy Németh Bea (+36)306844341
Belépő díj: 2500 Ft
Szeretettel várunk!
———————————————————————————————————————
2017. Július
“Az ember azt látja a világból, amit szívében hordoz.” (Johann Wolfgang von Goethe)
“A fény az alagút végén nem illúzió. Az alagút az illúzió.” (Ismeretlen)
“Az embert felemészti az Idő. Nem azért, mert az Időben él, hanem azért, mert hisz annak valódiságában, s ezáltal elfelejti, vagy semmibe veszi az örökkévalóságot.” (Mircea Eliade)
“Minden helyzetben, ami nyugtalanít titeket, alakíthatjátok az eseményeket. Még mélyebbre hatolhattok a makrovilág valóságába, s még több szabadságot szerezhettek!
Hogyan?
Alkossatok pozitív információt és söpörjétek el a negatívat. A tér megadja nektek a harmóniát és a szabadságot… ” (Igor Arepjev)
Az órák kis létszámúak.
Oktató: Böröcz Erika – Grigorij Grabovoj liszenszével rendelkező hivatalos oktató
Mottóm: Tanuljunk együtt egymásért!
Információ és jelentkezés: Böröcz Erika (+36)307033422, vagy Németh Bea (+36)306844341
Belépő díj: 2500 Ft
Szeretettel várunk!
———————————————————————————————————————
2017. Június
“Amikor úgy fejleszti a gondolatát, hogy az egész Világon megtalálható legyen, akkor megvalósul
– az egészség abszolút értelemben
– az óhajtott valóságunk minden eleme maximális harmóniában
– az új önmaga önregenerálása, a tér-idő intervallum önnek szükséges pontjában.
Amikor a gondolata megtalálható az egész világon, a Világ minden elemében, akkor az ott is van, azon a szükséges helyen, abban az időben, ahol meg kell hogy történjék.
Az adott megközelítés megadja a módszertanát annak a gondolkodásnak , amely a Világot (az Ön Világát IS!!) irányítja.” (Grigorij Petrovics Grabovoj)
Csütörtöki gyakorló órák témája:
– A bánat, a csüggedés és NOSZTALGIA! – nem a Világfelfogás helyes módszere.
– Öröm, Fény, és a Szeretet képezik a Világ megértésének módszerét.
Az órák kis létszámúak.
Oktató: Böröcz Erika – Grigorij Grabovoj liszenszével rendelkező hivatalos oktató
Mottóm: Tanuljunk együtt egymásért!
Információ és jelentkezés: Böröcz Erika (+36)307033422, vagy Németh Bea (+36)306844341
Belépő díj: 2500 Ft
Szeretettel várunk!
———————————————————————————————————————
2017. Május
“A szeretet mindenütt, mindig jelen van és a Világ alapvető rendszereként tekinthető.
Mindenki oly módon szeret, ahogyan érti a Világot! ” (Böröcz Erika)
“Az ember szívesen hisz mindenben, ami kényelmes, ám önmagában hinni sehogy sem tud. Ez nagy probléma, mert életünkben, mind a pozitív, mind pedig a negatív a HITEN keresztül valósul meg.
“Az ember tudata az élet általános világképző tényezője és ezen a struktúrán keresztül zajlik az élet galaktikus szintjének az evolúciója, önmagunk Világegyetemében, – mely speciálisan az Istenemberi minőségű civilizáció számára lett létrehozva. Isten képére és hasonlatosságára! Ilyenféleképpen amiben az ember hisz, azzal fog rendelkezni.” (Arkagyij Petrov)
A csütörtöki gyakorló órák témája:
– A tudat, mint irányító szubsztancia.
– Cél: A helyes önmeghatározás, céljaink eléréséhez.
Az órák kis létszámúak.
Oktató: Böröcz Erika – Grigorij Grabovoj liszenszével rendelkező hivatalos oktató
Mottóm: Tanuljunk együtt egymásért!
Információ és jelentkezés: Böröcz Erika (+36)307033422, vagy Németh Bea (+36)306844341
Belépő díj: 2500 Ft
Szeretettel várunk!
———————————————————————————————————————
2017. Április
“Tudjuk, hogy létezik a múlt, a jelen és a jövő. Ezen még a gyerekek is elgondolkodnak.
Hogy mi a jelen, és míg ezen gondolkodom, az már a múlt volt, amikor elkezdtem gondolkodni.
Tehát mi is a jelen?
Tehát hol található az ember, amikor teljes lényével átszellemülve, akár a múltbeli eseményeken elmélkedik, vagy pedig a jövőn gondolkodik, tervez, és minden egyes struktúrájával a jövőre koncentrál. Most pontosan ezt a hétköznapi észlelést és érzékelést taglaljuk.
Viszont az ember átfogóbban gondolkodik, és tudja, hogy a lelke, tudata, szelleme egyszerre van jelen mindenhol.
Tehát a jelenben és múltban, akkor aztán még erősebb a kérdőjel, hogy mit nevezhetünk jelennek.
Ha az ember szelleme többet kalandozik a jövőben, vagy a múltban, akkor pontosan az a pont, ahol az ember struktúrái egybeolvadnak és ötvöződnek, tehát, ahol az ember létezik, az inkább a jövőben, vagy a múltban lesz.
És hogyan tudunk akkor a jelen pillanatban jelen lenni? Ahogy az ember elkezdi érzékelni a fizikai testét, abban a pillanatban a jelenben találja magát. Az összes struktúrájával.
Tehát a szellemével, a tudatával és a lelkével. És ez azt jelenti, hogy abban pillanatban a jelenben található a múltra és a jövőre vonatkozó információ is.
Ez azt jelenti, hogy a fizikai testünk is nem csak a múlt információjából épül, hanem a jövőre vonatkozó információ is fontos alkotó részévé válik.
Tehát nagyon fontos megérteni ezt a mozzanatot!
A jelenben a fizikai testünk már tartalmazza a jövőbeni információt ezzel a módszerrel, amit elmondtam. És a jövőre vonatkozó információ harmonikus és jó. Ez azt jelenti, hogy már itt harmonikusan tudjuk észlelni a fizikai testünket. Gyógyulni tudunk. Egészségesebbé tudunk válni már az által, hogy a jövőképünket és a jövőnket harmonikusnak és örökkévalónak látjuk. ..” (Grigorij Petrovics Grabovoj)
Csütörtöki gyakorló órák témája:
– A gondolat ,,anyaga”. A gondolataid segítik, vagy gátolják célod elérését?!
Olyan módszertannal gyakorlunk, ami bármikor segítségül hívható az élet minden területén.
Nagyon szép munka, ajánlom szeretettel!
Az órák kis létszámúak.
Oktató: Böröcz Erika – Grigorij Grabovoj liszenszével rendelkező hivatalos oktató
Mottóm: Tanuljunk együtt egymásért!
Információ és jelentkezés: Böröcz Erika (+36)307033422, vagy Németh Bea (+36)306844341
Belépő díj: 2500 Ft
Szeretettel várunk!
———————————————————————————————————————
2017. Március
“… TUDATUNK AZT FOGADJA EL REALITÁSKÉNT, AMI A TUDATUNKBAN LÉTEZIK.”
Az adott elvből következik, hogy a valóság bármely elemét a tudatunk helyreállíthatja. Ennek megértése teszi lehetővé bármely valóság irányítását, beleértve életünk minőségét , saját magunk és más emberek egészségét.
“…A VILÁG STRUKTÚRÁJÁNAK NAGYON INTENZÍVEN KELL FEJLŐDNIE A SAJÁT TUDATUNK FEJLŐDÉSÉNEK KERETÉBEN.”
Amennyiben az események és az egészség irányítását alkalmazva vizsgáljuk ezt az elvet, akkor láthatjuk hogy az egész Világ tükröződik a tudatban és a Világ intenzív fejlődése szüli meg a saját szervezetünket, vagy eseményeinket…
“A VÉGTELEN ÉLET FELTÉTELEZI A LÉLEK FEJLŐDÉSÉNEK SZÜKSÉGESSÉGÉT.” (Grigorij Petrovics Grabovoj)
Egy részt a végtelen élet feltételezi a lélek fejlődésének szükségességét, más részt a lélek státuszát , mint eredendőt kell vizsgálni… mivel pontosan az formálja a végtelen életet.
Ebben látható a kölcsönös törekvés és az egymást kölcsönösen feltételező, segítő fejlődés elve.
Az adott elv teszi lehetővé a végtelen mennyiségű események irányítását…
A csütörtöki gyakorló órák témája:
– A Világ rendező elveiről törvényeiről ( kis betekintés, ráhangolódás a tanfolyam témáira )
– Egy pontra való koncentrálás gyakorlása
– Vizualizációs gyakorlatok , a tudat fejlesztése tágítása céljából
Az órák kis létszámúak.
Oktató: Böröcz Erika – Grigorij Grabovoj liszenszével rendelkező hivatalos oktató
Mottóm: Tanuljunk együtt egymásért!
Információ és jelentkezés: Böröcz Erika (+36)307033422, vagy Németh Bea (+36)306844341
Belépő díj: 2500 Ft
Szeretettel várunk!
———————————————————————————————————————
2017. Február
Az életfeladat nem függ attól, hogy milyen formában alakítjuk át a tudásunkat az időben, anyagi javakká.
Figyelembe véve hogy az Ember örökké fejlődik, ezáltal mindig képes bármilyen struktúrát elsajátítani / létrehozni.
“…Az emberi képesség fogalmában: Az ember képes bármilyen képességet /és tudást/ elérni. Természetesen azt is figyelembe véve , hogy azt képes csinálni, ami elengedhetetlen az örök fejlődéshez, beleértve bármilyen üzlet /üzleti terület/ elsajátítását.
A Teremtő mindannyiunkat egyformán teremtett, egyenlő gyakorlati esélyekkel rendelkezve…”
“Egy kisvállalkozás pl. egy eszköz lehet valamilyen globális CÉL elérésére, mert egy kisvállalkozás szerkezete nagy előnnyel rendelkezhet a függetlenség tekintetében, összehasonlítva egyéb tevékenységi módokkal, ami fontos és alapvető feltétele az örökké való fejlődésnek…” (Grabovoj)
A csütörtöki gyakorló órák témája:
– Ezek viszonylatában foglalkozunk: Az önszervezés és önfegyelem kérdésével, amely fejleszti a prognózissal történő irányítás képességét.
Az órák kis létszámúak.
Oktató: Böröcz Erika – Grigorij Grabovoj liszenszével rendelkező hivatalos oktató
Mottóm: Tanuljunk együtt egymásért!
Információ és jelentkezés: Böröcz Erika (+36)307033422, vagy Németh Bea (+36)306844341
Belépő díj: 2500 Ft
Szeretettel várunk!
———————————————————————————————————————
2017. Január
– ÚJ ÉV
– ÚJ KEZDET
– ÚJ FEJEZETEK A GRIGORIJ GRABOVOJ TANÍTÁSBAN!
– 2 ÓRA MEDITÁCIÓ ÉS OKTATÁS MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN 18.00-20.00 ÓRÁIG A HÉTHOLDHÁZBAN BÖRÖCZ ERIKÁVAL a GRABOVOJ Intézet akkreditált oktatójának vezetésével
Információ: (+36)306844341
“…A világ minden struktúrája rendelkezik tudattal, tudathoz hasonló rendszerekkel, mint például, az orientáció, vagy az öndiagnosztika, az önellátás szempontjai stb.
Különbségek, hogy vannak egytípusú rendszerek.. egy kő, amely valahol a külső világban van,van egy fa, vagy egy állat, vagy valahol egy tárgy – mind rendelkezik egy tartózkodási funkcióval, egy adott helyen, függetlenül attól hogy pl. ez a kő hol fekszik, vagy az a fa is valahol található.
Ebben az értelemben az abszolút koordináta-rendszerről beszélünk.
Az ember esetében ez az abszolút koordináta-rendszer, a tetteiben, a fejlődédében található, vagyis az adott helyen az ember statikus, mivel ő állandóan fejlődik.
Ez az az elvi különbség, amelynek köszönhetően az Ember Istenre hasonlít.
Tehát az ember fejlődése a saját személyes cselekedete által indul el,,,” (Grabovoj)
“…Ha nem győzöd le rendellenes vonzalmaidat, a jó irányba mutató tudatos választást sem teheted meg! Hiszen választanod önállóan kell!
Másképp nem valósul meg a SZABADSÁG elve. ”
Fantasztikus új tanítások, gyakorlati tudást adva.
Sokat gyakorlunk minden alkalommal.
A csütörtöki gyakorló órák témája:
– A tudat, mint irányító szubsztancia.
– Cél: A helyes önmeghatározás, céljaink eléréséhez.
Az órák kis létszámúak.
Oktató: Böröcz Erika – Grigorij Grabovoj liszenszével rendelkező hivatalos oktató
Mottóm: Tanuljunk együtt egymásért!
Információ és jelentkezés: Böröcz Erika (+36)307033422, vagy Németh Bea (+36)306844341
Belépő díj: 2500 Ft
Szeretettel várunk!
———————————————————————————————————————
2016. December
– 2 ÓRA MEDITÁCIÓ ÉS OKTATÁS MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN 18.00-20.00 ÓRÁIG A HÉTHOLDHÁZBAN
BÖRÖCZ ERIKÁVAL a GRABOVOJ Intézet akkreditált oktatójának vezetésével
Információ: (+36)306844341
“Mi zajlik manapság…
Az eddigi munkák és szellemi tapasztalatok során, minden mérhetően meghatározható. Ez köszönhető , a kollektív tudat átlagát meghaladó innovációs technológiák fejlődésének dinamikájától.
A kutatások kimutatják, hogy az ember és a társadalom megközelítette az új evolúciós szintre vezető lépés határvonalát.
A tudat és az agy új tulajdonságai, amelyek befolyásolni képesek nem csak a belső szervi folyamatokat , hanem a külső valóságot is.
Ez az emberek egy új létezési szint felé történő erőteljes , mégpedig lavinaszerű haladását mutatja.
Merre haladunk?!
Manapság a tér információs átalakítása megy végbe a Világmindenség azon részén, ahol vagyunk, a Föld nevű bolygón leginkább.
Az átalakítás e szakaszát jellemző kódolt meghatározások a következők : ÖSSZHANG – TEREMTÉS – SZERETET
“…EZZEL KAPCSOLATBAN MEG KELL ADNI AZ ADOTT FOLYAMATOT MEGHATÁROZÓ ELVEKET… ”
“1. A tudat elsődleges a térhez és az anyaghoz képest, mivel a tudat mint kozmikus szubsztancia, egységes! A megelőző fejlődésnek az eredménye.
Ez azt jelenti hogy ebben a szakaszban a létezés azonos a gondolkodással és nem pedig meghatározza azt, mint ahogy nem határozza meg a tudatot sem.
2. A gondolkodás tartalma, maga a gondolkodás által jön létre, mind külső és mind belső források kölcsönhatására.
3. Az első és második elv összevonásával létrejön a harmadik elv:
A teljes evolúciós fejlődés szereplőinek többsége között fennálló közvetlen kapcsolat révén fölöslegessé válik sok hagyományos közvetett irányítási struktúra, mind anyagi mind szellemi területen egyaránt…” (Arkagyij Petrov)
Sok feladat vár ezáltal miránk!
Invitállak Benneteket, tartsatok velem, fejlődjünk, tanuljunk együtt!
Az órák kis létszámúak.
Oktató: Böröcz Erika – Grigorij Grabovoj liszenszével rendelkező hivatalos oktató
Mottóm: Tanuljunk együtt egymásért!
Információ és jelentkezés: Böröcz Erika (+36)307033422, vagy Németh Bea (+36)306844341
Belépő díj: 2500 Ft
Szeretettel várunk!
“Ember! Te vagy a Világ! Te vagy az Örökkévalóság! Erőid mérhetetlenek. Lehetőségeid határtalanok. A Teremtő öltött benned testet. Az Ő akarata munkál benned. Szándékát követve alakítod a világot. Benned él a szeretete. Szeress minden élőt, mint Ő, Ki téged teremtett.” (Grigorij Grabovoj)
A valóság irányítása
Az orosz gyógyítók legkiemelkedőbb kortárs személyiségeinek egyike a tisztánlátó tudós , Grigorij Petrovics Grabovoj.
Grabovoj 1963. november 14-én született egy kazahsztáni faluban, Bogarában. Már kisfiúként megdöbbentette embertársait azzal az adottságával, hogy képes volt előre látni dolgokat.
Például édesanyja egyszer el akarta szalasztani kerékpárjával a piacra, hogy sajtot vegyen. Amíg az asszony aprópénzt keresgélt, az ötéves Grigorij határozott hangon közölte: semmi értelme, aznap nincsen sajt! Szinte ugyanabban a pillanatban lépett be az ajtón a szomszédasszony teljesen feldúlva, és elmondta, hogy a rendőrség minden árust kikergetett a piacról. Úgyhogy tényleg nem volt sajt.
Hazájában Grabovoj már jóval azelőtt nevet szerzett magának, hogy Nyugaton ismertté vált volna. Először tisztánlátóként, repülőgépek műszaki hibáinak felfedésével és az ezek miatt fenyegető balesetek megelőzésével. A „légi-technika extraszenzoriális vizsgálatának szakembereként” éveken át az volt a feladata, hogy kormánytagok szolgálati repülőgépeinek használhatóságát vizsgálja. Folyamatosan mentális tesztnek vetette alá többek között Borisz Jelcin szolgálati repülőgépét, valamint a „Mir” űrállomást, az amerikai „Atlantis” űrsiklót, a moszkvai metrót és sok egyebet.
Ami pedig igazán rendkívüli: tisztánlátásával tett megállapításai mindig egybevágtak a mérnökök későbbi műszaki vizsgálatainak eredményeivel. Az akkor matematika-mechanika szakos egyetemista valószínűleg előre látta a csernobili atomkatasztrófát is. Körülbelül négy héttel a katasztrófa előtt egész testében remegni kezdett. Látta az atomerőművet, a füstöt, a tüzet, az izzó grafitrudakat és a tömegével ide-oda futkosó embereket.
A látomás három nappal a katasztrófa előtt még egyszer megismétlődött. Akkor tehetetlennek érezte magát, évekkel később azonban kifejlesztett egy kristálymodult, amely állítása szerint egy atombomba-robbanás robbanóerejét is képes a felére csökkenteni. Több kristály együttes használatával a robbanás akár teljesen le is nullázható. Grabovoj weboldalán így ír erről:
„Minden ember feladata, hogy megtanulja irányítani a tudatát. A világon minden rendelkezik információval. Ez megváltoztatható -pozitív irányban -, és akkor a világ is megváltozik, jobbá válik majd. A világban és az ember fizikális testében zajló folyamatok és kölcsönhatások megértésének nyitja az emberi tudatban rejlik. Nem könnyű elvezetni a tudatot a tisztán szellemi energiáig, hogy felismerjük a lélek szintjének tudását. Még nehezebb mindezt látni és valóságosként felfogni. Pedig ez az út – mindnyájunk megszabadulásának útja.”
Ma Grigorij Grabovoj a Nemzetközi Információs Akadémia és az Orosz Tudományos Akadémia tagja. (Ez utóbbi az Oroszországi Föderáció legrangosabb kutatóintézete kilenc tudományos osztállyal, három regionális osztállyal, tizennégy regionális tudományos központtal és számos tudományos és kutatóintézettel szerte Oroszországban. Székhelye Moszkvában található.)
Grabovoj felfedezései szerint bármely tetszés szerinti esemény harmonikus eseménnyé változtatható. A kulcs a célzott összpontosítás, amelynek segítségével képesek lehetünk megváltoztatni gondolataink tartalmát és formáját. Arra a kérdésre, hogy valójában mi az egészség, Grabovoj A megszabadulás technológiája című interjújában így felelt:
„Az egészség a valóság állapota, amelyben az ember és a külvilág közötti kapcsolat a lehető legharmonikusabb. Az egészség azonban nem csupán fizikális állapot. Ugyanúgy erkölcsi, mint társadalmi, sőt politikai jelenség is. Az egészség azoknak a kapcsolatoknak a rendszere, amelyben az egészséges test létezik.”
Grabovoj mélységes megértést tanúsít az isteni megnyilvánulás iránt, amelyből „az általános megszabadulásról, a harmonikus fejlődésről és a globális katasztrófák megakadályozásáról” szóló tanítást kifejlesztette. Rendkívüli gyógyító képességei Nyugaton is egyre népszerűbbé teszik. Ezek közül is két rendkívüli tudati eljárást emelnénk ki: az egyik a „gyógyítás számrendszere”, amely nagyjából ezer, emberi gyógyításra, a valóság irányítására és ideális állapotába történő visszavezetésére, normalizálására alkalmas számsort tartalmaz. A másik: a gyógyítás szellemi eljárásmódjai, főként az általa kifejlesztett, szervek újjánövesztésére szolgáló módszer.
(Rejtélyek Szigete)
Vissza