A SZÍV KIVIRÁGZÁSA – Szeptember 29-én 18.00-20.00-ig

Bejelentkezés: tothkatha@gmail.com, (+36)304485689

A boldogság alapja, hogy őszinte kapcsolatban legyünk önmagunkkal. Hogyan tudjuk megélni a szeretetteljes egységet először önmagunkban, majd megnyitva a szívünket a világ felé?

Gyakran előfordul, hogy nem fogadjuk el bizonyos én-részeinket, elfojtásokat halmozunk fel és próbáljuk javítgatni vagy éppen elrejteni ezeket Magunk elől. Az igazság az, hogy eredendő létállapotunk a szeretet, még akkor is, ha eltakarják előlünk olyan érzelmek, mint a düh, félelem, szomorúság. Valójában magasabb perspektívából ezek az érzelmek mind lehetőségek arra, hogy kibontakozzon a tiszta szeretet, öröm, nyugalom és béke az életünkben.

Fejben sokszor azt hisszük, megteszünk mindent, ugyanakkor mégsem tapasztaljuk a várt eredményt. Ha összhangba kerülünk a szívünkkel is, akkor szinte maguktól megoldódnak akár régóta húzódó témáink is. Amikor tudatára ébredünk annak, hogy Mi eredendően azok vagyunk, akik számára szabadon elérhető a boldogság bármikor és bárhol, akkor megérkezünk. Megérkezünk önmagunkhoz, visszatérünk természetes állapotunkba, ahol minden rendben van, békében vagyunk és szeretetben gyarapodunk a számunkra ideális ritmusban és módon.

Szeretettel hívlak Téged erre a programra, ahol teret nyitunk valódi önmagunk számára! Az előadást meditáció követi, ahol megélheted a kapcsolódást ahhoz a tiszta boldogsághoz, aki eredendően Te vagy.

Milyen eredményt hozhat Neked a program?

– Érzelmi állapotod harmonikus rendeződése
– Bizalom stabil kialakulása kapcsolataidban
– Önelfogadás – énkép fejlődése
– Kreatív teremtés életed több területén – család, párkapcsolat, egészség, munka, pénz
– Egészséges élet
– Tiszta öröm megélése
– Jelenlét tapasztalása a mindennapokban – testi és lelki egység
– Hivatás, életcél kibontakozása
– Kiteljesedés a számodra ideális módon

Amiről még szó lesz: én-részek harmóniája, polaritás, az elme működése, a szívközpontú élet, a légzés ereje, a születés hatása, a test-lélek-elme egysége, az érzelmek mentén kialakuló struktúrák és ezek jelentősége.

A programot tartja:

Tóth Katalin
Holisztikus Coach, Jógapszichoterápia és Életmód Tanácsadó, ThetaHealing Instruktor

Időpont: 2019. szeptember 29. vasárnap 18.00-20.00-ig
Helyszín: Hétholdház, 1024 Budapest, Lövőház u. 24. félemelet 1
Részvételi díj: 5000 Ft

Kérlek, hogy a programra előzetesen regisztrálj legkésőbb két nappal előbb, hogy megfelelően tudjunk készülni a részvételi helyek tekintetében! A részvételi lehetőség max. 20 fő számára elérhető. Jelentkezésedet visszaigazoló e-maillel erősítjük meg.

Jelentkezési lehetőség a tothkatha@gmail.com címen, bővebb információ kérése csak kijelzett telefonszámmal a +36 30 448 5689-os telefonszámon.

Szeretettel várlak!

www.tothkatha.hu

Vissza
Kihagyom ezt a kérdést
Bőséget, anyagi jólétet

Ne hagyd, hogy családi rendszeredből fakadó azonosulásaid, sorsátvételeid, önszabotáló hitrendszered megakadályozza kitejesedésedet! Boldogságra, a bőség megélésére születtél! (+36)306844341

Ideális testsúlyt, fogyni / hízni

Gyere, szépítsd az arcod, harmonizáld a tested, had jelenjen meg bennük lelked ékessége! Merd elhinni szépségedet! (+36)306844341

Gyermekáldást
Tudatosságot, spirituális fejlődést

Ha a lélek tapasztalni. teremteni vágyik, testet ölt. De soha ne feledd, ez csupán egy forma... +36)306844341

Nőiségem / férfiasságom kibontakozását

A dualitás világában csodás lehetőség megélni a női-férfi minőséget. Gyere,, teljesedj ki! (+36)306844341

Érzelmi / szexuális blokkok oldását

Gyere, tárd fel a sérüléseidet, gyógyítsd a káprázat sebeit! A csodákat engedd meg, engedd be... (+36)306844341

Párkapcsolatot

Megélni az Egységet... a másikkal... a világgal... önmagammal... hisz mind ugyanazt jelenti... (+36)306844341